Minden reggel a tükörbe nézve
megkérdezem magam
Ez már az az ember, aki én mindig is
lenni akartam?
Válaszra éhezve, ennyit érez, de
mennyit ér ez az élet, a gondolat megmérgez
Napról-napra formál a félelem saját
bizonytalan képéhez
Sokszor voltam lenn, amikor itt benn, a
fejemben elhallgatott minden
A kérdés, úgy feszül a torkomnak,
mint a kés: láttak-e már boldognak?
Neked üzenem, én sose’ leszek
odalenn, olyan mélyen, nem
Téveszted a szememet meg, a sok
szemetet többé nem hiszem el neked
Hisz a démonaim nem engednek
Lenni egy jobb embernek
De én nem hiszek neked
Hogy másképp nem lehet élni az
életet
Meddig még, én bármeddig
elmegyek
Hogy elmondhassam neked: Én
benned nem hiszek
Én benned nem hiszek!
Tudom nehéz a felismerés, hogy
mehetsz fel is, mer’
Észre sem veszed, ha a lejtőn
visszafelé mész, végül újra a csúcsra érsz
Mert aki mer és bízik, remél,
ameddig csak él, nem a nyakát, a kezét metszi a kötél
Kapaszkodik felfelé, mert tudja, hogy
nincs már annyira messze a cél
A démonaim nem engednek
Lenni egy jobb embernek
De én nem hiszek neked
Hogy másképp nem lehet élni az
életet
Meddig még, én bármeddig
elmegyek
Hogy elmondhassam neked: Én
benned nem hiszek
Én benned nem!
Engedd el minden félelmed
Engedd el minden gyűlöleted
Ne hidd, hogy másképp nem lehet
Én benned nem hiszek
